Az egész egyébként úgy kezdődött, hogy vacsi után, borozgatás közben épp egy ovis sérelmem emlegettem fel, amelyben az ovi főmuftija kitalálta, hogy aznap jelképes virágot osztanak ki annak aki nagyon ügyes (vagy ravasz). Az én jelem az oviban virág volt (tök uncsi), így gondoltam szépen festene mellette egy másik. Az élen az akkori legjobb barátnőm Irenke (nem röhög) és én végeztünk fej-fej mellett. Az ő jele szív volt. Erre mit mond a főmufti? Inkább odaadják a virágot neki mert nekem már úgy is van egy. És rá(baszták)rajzolták a szívecske tetejére a virágot. Most írnám a 'wtf'-ot ha használnám. Ez egyébként nem törte össze annyira a szívem, mint amikor mikulás csizmát kellett rajzolnunk és az enyém szivárvány színű lett, erre a főmufti meg összetépte mert nem piros. Éljen az egyén, a kreativitás és az eszme szabadsága.
Lényeg a lényeg, heves prezentációm nyomatékossá tétele érdekében rajzolni kezdtem a virágot a szívecskén, hogy érzékeltessem mennyire nonszensz. Ebből aztán az alakult ki, hogy egyszer Bonbon, egyszer én dobtunk fel egy témát és azt kellett lerajzolnunk pár percben... Itt a végeredmény, szerintem tündéri. Külön felhívnám a figyelmet, hogy mindkettőnk óráján 4 óra van és nem láthattuk egymás rajzát, csak a végén. Illetve kiemelném Bonbon wc csészéjét, valahol ott középen.
Szerény személyem
az óvónéni hülye, a mikuláscsizma amúgyis fekete :)
VálaszTörlés