
Még emlékszem, amikor kijelentettem, hogy szabadidőmben eltolom a biciklim erre arra. Hűen ehhez a hétvégén Észak Írország volt a cél. Ez úgy kezdődött, hogy hajnali ötkor keltem (már megint ahh) aztán a busz késett vagy fél órát. Ennek köszönhetően Belfast-on csak áthajtottunk meg felkaptunk néhány embert, amit nagyon sajnálok, mert kíváncsi voltam rá és számomra sokkal érdekesebb mint Dublin. A (lóhalálában) következő állomás a Carrick a Rede Rope Bridge volt, ami nekem képeken sokkal veszélyesebbnek tűnt, mint amennyire valójában az. De szép szép. Leginkább a színek.. Persze, hogy itt is rohantunk a buszra, mint a repcsinél (pedig én soha sem kések, nem tudom mi ez..szerintem ez Bonbon lesz) és a hét perces késést a buszvezető azzal jutalmazta, hogy elindult. Szerintem ha még egy percet késünk már ott sincs. Micsoda eljárás ez kérem? Otthagyni a semmi közepén aztán majd a lazac halászok átdobják a seggünk Dublinba? Miközben lihegve vergődtünk a busz vége felé, a sofőr lelkesen magyarázta a többieknek, hogy túl romantikusnak találtuk a helyet és Bonbon megkérte a kezem is, így mindenki elkezdett tapsikolni. Nagyon hamar oda is értünk a Giant Causeway-hez, amit az UNESCO a világörökség részének nyilvánított és gyakran említik a világ nyolcadik csodájaként. Ez egy vulkanikus képződmény de nekem a mesébe illő története jobban tetszik, mint a száraz tények. "A legenda szerint egykor az ír óriás, Finn MacCool (Fionn mac Cumhaill) utat épített magának tengerparti, antrimi otthonától az atlanti vizeken át esküdt ellensége, a skót Finn Gall Hebridákon fekvő erődjéig. Százával szedte össze a hosszú kőcölöpöket, sorjában leverte őket a tengerfenékbe, aztán hazatért, hogy kipihenje magát, mielőtt támadásra indul Finn Gall ellen. De a ravasz skót óriás megelőzte, maga ment át szigetéről, Staffáról Írországba. MacCool feleségének azonban sikerült elhitetnie vele, hogy az alvó óriás csak a kisfia. Finn Gall megrettent, (mekkora lehet akkor az apa…?) Ezért aztán ijedtében elmenekült. Amikor kiért a tengerre, felszaggatta maga mögött az utat, hogy senki se járhasson többé rajta…"
A túrát Derry (Londonderry)-vel zártuk. A története nagyon hosszú és körülményes és háborús és ez látható is az egész városban. Nekem a szívemhez nőtt. Egy nappal később hatalmas zavargások voltak a városban a híres Bloody Sunday miatt.
Képek ITT!
A túrát Derry (Londonderry)-vel zártuk. A története nagyon hosszú és körülményes és háborús és ez látható is az egész városban. Nekem a szívemhez nőtt. Egy nappal később hatalmas zavargások voltak a városban a híres Bloody Sunday miatt.
Képek ITT!
Hat de nah hat varjal mar varjal mar! Mivel skypolasi idopontot azota sem tuztel ki, kenytelen vagyok itt es most megkerdezni, hogy es igent mondtal vagy elviccelted a valaszt????
VálaszTörlésA kepek gyonyoruek en is remelem majd latom ezeket a helyeket, de igent mondtal?????
skypeon már ott log a kérdőjel melletted ezer éve elvileg... csak el kell fogadnod! :) a sofőr meg csak hangulatot csinált nyugi! :) össze is fostam volna a bokám ha ilyet bekérdez most. szóval fogadj el skypeon aztán dumálunk!
VálaszTörlésNa pedig most akartam epp rakerdezni, h "Teeeeenyleg megkerte?" :)
VálaszTörlésáhh :) de az utóbbi hónap(ok) után úgysem tudtam volna mit mondani rá...
VálaszTörlés