II. felvonás Ubatuba-Itagua, Promirim

Azt hiszem a LadyBoy-oknál tartottunk. Igen, láttam. Sokat. Igen, Brazília nem csak a szép lányokról és azok seggéről híres, hanem a nemi identitás zavaros fiúkról is. Két fajtával találkoztam. Az egyik fajta nagyon dekoratív volt és kellett pár perc mire rájöttem, hogy itt valami vicces. Szerintem a kézfejből. Olyan arcuk és mellük volt, hogy megevett a zöldfene. A másiknál viszont szívesen megkérdeztem volna, melyik bolygóról jött. Nem is nő nem is férfi, nem is nőnek kinéző férfi.. rosszabb mint egy metroszexuális emos. Éljen a sokszínűség egyébként.

Az utat Ubatubára busszal tettük meg. Ez az óceán mellett van, és több része, partja van, mi Itagua-ra mentünk. A jegy 49 real (ca 25 euró) volt és a busz elég kényelmesnek mondható. A rendes 6 óra helyett 11 órát ültünk a buszon, így este 9 után érkeztünk oda. A program szokásos. Én szenvedek, Bonbon alszik. Néha felkelt kekszet enni. Itt legalább gyönyörködhettem a tájban. A tégla vörös földeket a mini esőerdők váltották, azokat meg pálmafás elbújtatott kis házak. (A következő amit fel kell találni az a buszból való fényképezés opció a kamerán. Nem lenyúlni, sohase lehessen tudni.) Aztán hamar lement a nap, így utána az előttünk kígyózó autók fényeiben leletem „örömöm”. Mivel húsvét hétvége előtt indultunk neki, az összes család elindult a partra, egy hosszú hétvégére. A következő napi turnus 16 órát töltött az utakon, hallottuk amint mellettünk mesélték valakinek. Brazíliában a közlekedés meredek. Órákba telik eljutni egyik pontról a másikra. Annyira sokan vannak, annyira nagy, hogy az utak nem bírják el. Sao Paulo nagy népesség száma miatt (közel 20 millió!!!) a folyók is kihaltak. Ott állnak a táblák mellette, hogy az önkormányzat mennyit költött a tisztításra de nem segít semmit. Egy szó mint száz, megérkeztünk és fogalmunk sem volt hol vagyunk és hol van a kis panziónk. Itt megemlítem, hogy ha oda akarsz látogatni, akkor felejtsd el, hogy beszélnek angolul vagy egyéb nyelven és felejtsd el, hogy ki van rakva bármilyen tábla vagy jel vagy akármi Neked, aki nem vagy odavalósi. Nekem volt egy Bonbonom, böböbőőő. Este tízre meg is érkeztünk és imádtam a panziót. Családias és aranyos, majd látjátok a képeken. Aztán komolyan halványulnak az emlékek, hogy mit hogyan csináltunk, de azt hiszem vacsi lett belőle meg séta a parton meg élő brazil zene hallgatás és persze caipirinha, most már cachaca-val ami egy brazil pálinkaféle. Amikor a boltban megláttam az egyik fajtának az üvegét rájöttem, hogy én már ittam ilyet Ibizán de magában, és borzalmas volt. Koktélnak viszont isteni. Friss eperrel vagy lime-al vagy mangóval vagy akármivel. Nagyon édes és a melegben itatja magát de háromtól a gyakorlatlan fejre áll és dörömbölnek a majmok másnap. Még aznap este körbe néztünk hajó túra ügyileg és találtunk is egy szimpatikusat ami a következő nap Promirim-re ment. Sok csodaszép sziget van kb egy órányira Ubatubától. Másnap a reggeli után (ami meleg péksüti, süti, dinnye, papaya, sajtok, sonkák, friss gyümölcslé meg kávé dögivel) lesétáltunk a partra, ahonnan a hajó indult. Én kiéltem képzelt fotós tehetségem (amit azt láthatjátok) aztán felszálltunk a fedélzetre. A hajó nem mondható modernnek de én ezt csíptem benne. A kapitány nem volt félszemű és volt foga, igaz csálé és a haja is hosszú volt. Nagyon vicces figura volt, pár nappal később találkoztunk vele a boltban és kezet fogott velünk, emlékezett ránk. Az út nagyjából egy óra volt, ami sörözgetésbe csapott át, miközben a brazil csapat spicces dalolását hallgattuk. Jó volt na. A szigetet meglátva pofazacskó zsibbasztós vigyort öltöttem, amit le sem lehetett törölni végig. A kapitány felszólított mindenkit, aki akar ugorjon. Én akartam. Bonbon is. Én ugrottam. Bonbon maradt. Nem tud úszni aranyom. Az óceán cián kék és zöld színben játszott. Annyira tiszta volt, hogy lehetett látni mindent. Béreltünk búvár szemcsit. Én előzőleg rendesen akartam búvárkodni palackkal meg ilyenek, de kutatások után kiderült, hogy 20 perc 130 euró. A szemcsi a pipával meg 5 és mivel annyira tiszta volt, hogy méterekre leláttam, nekem ez is hatalmas élmény volt. Szégyen, nem szégyen, soha nem láttam még tengeri csillagot élőben a sziklán, sem medúzát meg tengeri halacskák sem úsztak még mellettem. (Vagy nem láttam és nem tudok róla.) Két órát tölthettünk ott, de ennyi elég is volt mert nagyon aktívan telt. Este újra tengerparti élet. A koktél mellé kaptam mandioca-t ami megsütve úgy néz ki mint a sült krumpli de az íze teljesen más. Elkészíteni meg ezer évbe telik, mert be kell áztatni, hogy nedves legyen, aztán órákig főzni, aztán megsütni olajban. Ha a brazil gyerkőcök reggel látták a mamit hazajönni a mandioca-val a piacról az azt jelentette, hogy vacsorára meg is kapják. Véletlenül ráleltünk egy ital boltra is, ahol az eladó elárulta, hogy minden házi készítésű és olyan cuccokból csinálta a likőröket, hogy csak néztem. A nagy mesélésben elővett kis gyűszű nagyságú poharakat és végig kóstoltatta velünk a polcot. Minden egyes fajtánál megálltak az élet funkcióim. Soha életemben nem éltem még ilyet át, ízek után. A legmeredekebb a kukorica likőr volt. Szerintem ott helyben be tudtam volna nyalni az egészet. Vettem is belőle de én balfék csak ajándékba, Bridget leendő 18 éves lányának. Ha már egyszer hivatalosan ihat, hát tegye ezzel. Kaptam az eladótól ajándékba egy legyezőt bibibiiii.

A harmadik nap elsétáltunk a népszerű strandra, ami sok emberrel jár viszont lehet venni sört a parton és lehet inni friss kókusztejet kókuszból. Ettem acai-t is. Ez most nagyon népszerű lett mint fogyis tabi meg lötty. Én is kipróbáltam itt Dublinban, mert jó méregtelenítésre is de el kell mondanom, ezeknek az íze meg sem közelíti az igazit. Az igazi tulajdonképp olyan mint a fagyi, a lefagyasztott gyümölcsöt turmixolják össze és egyéb gyümölcsökkel meg magokkal árulják.

Este elsétáltunk a piacra ahol meg tudtam volna venni mindenféle ékszert meg haszontalan de ötletes csecsebecsét. Néztünk capoeirát azt utcán, ami nekem nagy szerelmem és mindig bennem volt, hogy csinálnom kellene. Aztán ettünk brazil hot-dog-ot ami szerintem megfelel egy egész napi menünek. Mindent bele raknak amit csak el tudsz képzelni. Három virsli, ezerféle saláta, sült krumpli, meg a jó ég tudja.

Másnap reggeli után újra felpakoltunk és elindultunk az állomásra, hogy megismerjük Rio de Janeiro-t. Két órát késett a busz, és közben elkezdett szakadni az eső. Mondom szakadni. Öt perc alatt kb. 10 centis víz állt az utakon. De legalább nem a strandon ért bennünket. Tehát útban a Copacabana-ra...

Pikcsörtááájm: Ubatuba-Itagua, Promirim