Roundabout

Szerintem Bin Laden él.

Az én időmben az irodalom érettségi lófütty/fasz volt, mert az elemzéseknél nem a saját véleményemet mondtam el, hanem amit a dadogós lediktált. Mi abban a ráció, hogy valamit bemagolsz és vissza ismételsz? Hol van az egyén az eszme? Pedig a kedvencemet húztam. Kafka: Átváltozás. Remélem ez már nincs így. De legalább volt Karinthy ha jól tudom.

Szerintem az lárifári, hogy az elkövetett hibáidból kifolyólag és azok álltal leszel egyre több és több. Én baromi jól meglennék nélkülük is. Az, hogy minden nap végigpörgetem magamban akarva akaratlanul, nem visz engem sehova. Jó, nem követem el újra. De miért kell egyáltalán elkövetni? Jó, miért kell egyáltalán végigpörgetni?

Mindjárt egy olyat fogok inni, hogy Selvagem. Egy wonderwoman kinézetű szöszke és egy hasonló kaliberű csávó ölelkezik rajta. Guarana is van benne de csak 14 fokos. Csak nehogy később ugráljak mint a gumi macik. Ha így történne, helyzetet jelentek.

Ma John azzal fogadott, hogy:

Hey so do u had fun? Have u seen LadyBoys? Whohooo.. (Ezért szeretem. Mert Ő olyat kérdez ami mókás, helytálló és másnak eszébe sem jutna.)

Egy kis kitérőt tennék itt most, mert azóta nyomja a csöpp lelkem mióta visszajöttem. Ez az út jó volt arra, hogy rájöjjek, elmehetek én a szó szerint világ másik felére, semmin sem fog változtatni. Tehát a meneküléses A terv dobható a mentális szemétbe. És én igazán megtettem mindent, boldog voltam és önfeledt és még csak gondolni sem gondoltam az itteni dolgokra. Bár tudom, hogy az utolsó dublini éjszakámon, egy közös barátunk lévén egy helyen iszogattunk és persze együtt sétáltunk haza és ez nem segít. Beszélgettünk és még mindig nem tud a szemeimbe nézni anélkül hogy.. és csak szorított és ölelt, hogy nagyon vigyázzak magamra. Aztán a bekapcsolt a vészjelzőm és életem leghosszabb három lépését tettem meg az ajtóig. Látod, még becenevet sem kapott. Már rég elfogadtam amit érzek és megtanultam vele élni és tudom, hogy ez soha nem fog velem újra megtörténni. Ez az amit úgy hívnak feltétel nélküli. Még mindig bele kúszik az éjszakáimba. Ott is ez történt. Legutoljára apró fekete kövek alatt feküdtem és egyre több esett rám. Valaki azt mondta, hogy maradjak, nem fogok megfulladni. Képes leszek lélegezni. Én maradtam de egyre több volt a kő és éreztem a számban és az orromban és már alig kaptam levegőt. Kitörtem alóla és szaladtam. Amikor visszapillantottam az én és egy másik ember kézen fogott testlenyomatát láttam. Aztán felpattantam egy buszra és egyszer csak a kéz simította meg a tarkóm. Hátranéztem. Ő volt. Fuldokolva felriadtam.

Valaki meg is fejthetné akár... azt nem tudom ki feküdt mellettem a kövek alatt, nem volt arca.

Közben találtam képet a cuccról. Ahogy elnéztem a képeket mellette, lehet hogy ezután ráugrom az első szembe jövőre hihi..