2013. augusztus 19.

My dad and the red triumph



Meséltem, hogy megyünk a Gellért fürdőbe is. 

19 éves volt, úgy döntött, hogy körbe utazza az országot. Pénz hiányában stoppolt és két viseltes inget vitt magával, amit kis falvak házaiban mosott, amíg az aratásról férjüket visszaváró asszonyok, ebédet főztek neki. Esti gitárzenével fizetett. 

Valahol Szeged és Debrecen között az úton, egy piros Triumph állt meg habozás nélkül mellette és mire a  svéd-magyar lány végigmérte apám, ő már mosolyogva nyitotta a jobb oldali ajtót. Kedvelték egymást, így apa kalauzolta a lányt az országban a hátralévő idejében. A balatonnál a szőkeség szórakozni vágyott, de mivel neki csak a két viseltes inge volt szégyenkezve mondott nemet, mire a lány karon fogta és vett neki újat. Az éjszakában autózva a rendőrség egy lelkiismeretes tagja figyelmeztette a hölgyet, hogy a mellette lévő úrimbert már egy ideje keresik. Drága apám megígérte az édesanyjának, hogy küld képeslapot minden héten, így ő tudni fogja, hogy hol van és hogy rendben van. A lány illata viszont feledésbe merítette az ígéretet és az édesanyja már a rendőrséggel kerestette a fiát. Voltak a Gellért szállóban is, majd a győri Rába szállóban apám kissé kínos helyzetbe került, ismervén mindenkit. Megegyeztek abban, hogy valamit tudhat a suhanc, ha egy ilyen nővel, egy ilyen autóban bukkant fel. Évekkel később egy esküvői meghívó landolt a postaládában. Svédországi címmel. 

Hallgattunk régi lemezeket is és amikor kezembe került Nena, akkor elmesélte, hogy azt az albumot németországban vette, és itt még senki nem ismerte de nagyon ott sem. Néhány órányi hallgatás után felhívta a 'Fűzfántütyülő János' haverját a 'Recsege' rádiónál, hogy van itt valami a számára.

 

Később felhívták németországból a 'Recsege' rádiót, hogy ki ez a kishölgy, akitől játszannak egy ideje. 

Ezek mellett és amellett, hogy egy láda Ászokot árult két láda gagyi sörért a balcsin, meg, hogy megszerelte egy német ürgének az autóját valahol útközben és a hálából kapott német márkán vette az ujjszopós moncsicsit a nővéremnek a 'márkával lehet fizetni' boltban, még sok mindent történt. Két hét és egy élet is kevés lenne megismerni az én Drága Apukám. 

Ezért volt a hallgatás. Mert hallgattam. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése