2011. május 17.

Today i will experience joy

Tegnap belógtam mint vendég, mára viszont boldog edző terem bérlet tulajdonos vagyok. Lelkesen fürödtem az izzadtságban miután szomorúan konstatáltam, hogy például 3km tekerés 31(!) kalóriát égetett el. Ez nincs egy fél csoki sem. Egy csoki az kérlek 20 perc a futó padon, váltott kocogással és erőteljes sétával. Hát ez borzalom. Meg az is, hogy a kijelzőn csoki reklám fut. Meg az is, hogy az arab országok lányainak és asszonyainak még az edzés közben is viselniük kell a fátylat meg a ruhát. Az meg kimondottan vicces, hogy a (sejtéseim szerint) afrikai asszonyok teljes utcai díszben illegnek billegnek a futópadon.

Már három napja szabadnapos vagyok. Elköltöttem egy csomó pénzt magamra (is) de vigyorgok mint a tejbe tök. Most például nemsokára megyek Frida kiállításra. Imádom a festményeit, a Nőt magát, a filmet róla és mindent amit eddig megismertem belőle/általa. Aztán meg belevetem magam az éjszakai életbe. Még egy barátom döntött úgy, hogy eleget látott, halott.

2 megjegyzés:

  1. Ahova en jartam, ott is volt egy no, aki fejkendoben meg szorcsizmaban edzett. Lehet, ha igy be van oltozve, jobban egeti a kaloriat, mert a ruhait is cipelnie kell :)

    VálaszTörlés
  2. hja én is gondoltam rá :) de az arabok esetében nem hiszem... az afrikai(?) nőcik esetén meg inkább volt szó puccoskodásról (van ilyen szó? :D)

    VálaszTörlés