Eszembe jutott amikor tele voltam kivancsisaggal, oszinte voltam es nyitott, racsodalkoztam a vilagra. Konnyed voltam es vidam. Nem ertettem. Nem ertettem, hogy lehet valaki masmilyen. Milyen az amikor az emberek sokszinusege idegesit es nem csodaval tolt el. Nem ertettem milyen, amikor egy koncerten konnyokkel lokdosom az embereket mellolem es nem egymas vallat fogva lebegunk az orom hullamhosszan. Nem ertettem, milyen az, amikor a gondok eluralkodnak az ember felett. Mert olyan nincs, hogy nem mosolygunk akkor is, amikor nincs okunk ra es nem tudjuk, hogy csak fel kell allni es leporolni magunkat.
Egyszer csak azt vettem eszre, hogy ezen nosztalgiazom. Hogy hol van az a lany, aki kivancsi volt es minden egyes ember bizsergessel toltotte el, fuggetlenul attol milyen volt. Hol van az a lany aki rajzolt az munkatarsai ebedjenek csomagolasara vagy meglepeteseket hagyott a zsebekben. Hol van az a lany aki..
..szeretnek maradni.
Lehetseges, csak en vesztem el valahol? Van ilyen csak nem itt? Nem ezekkel az emberekkel? Vagy ez igy van rendjen csak nem akarom elfogadni? Van erre valasz?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése