2012. január 8.

Burning Inside

Megjött az én Jézuskám is! Lim (a pék) kérdezte tőlem 27-én reggel, mint hozott a Télapó. Mondtam, hogy semmit, rossz kislány voltam. Erre azt mondta, hogy jájj én mindig tudom mit kell mondani, hogy...

Viszont most elkótyavetyéltem a bónuszom második felét.

Az elsőt .... és itt most nem írom le azt, ami ide jönne, mert már a múlté és nem esett jól és ez az évem remekül kezdődik és meg is akarom tartani a fogadalmam, miszerint, sajnálatból nem basszom el a saját életem és csak olyan emberekkel csinálok bármit is, akiket tényleg szeretek és ők is viszont szeretnek engem. Annak minden tartozékával.

A kótyavetyéből lett egy remek három részes hangfal, amin végre élvezni tudom a zenét. Lett belőle egy zenedoboz is az edzéshez, meg kitöltöttem öt üres rekeszt a cd tartóban. Aztán leállítottam magam, mert túlléptem a keretem. Ministry-Burning Inside

Ja, azt elfelejtettem mondani, hogy az egyik eladó annyira magyarázott egy párnak, hogy engem meg orrba vágott, miközben mögötte nézegettem. Én röhögtem ő meg közben fal fehérré változott.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése