Pofonok

Nem tudom miért, de a decemberi hónap minden évben velőig hatolóan fájdalmas. Ott lógott a levegőben a halvány remény, hogy az idén másképp lesz. Eszembe jutottak a How I Met Your Mother Barney-ának pofonjai, amit mindig a legváratlanabb pillanatokban kap a másik pasastól.
Egy egészen jól induló karácsonyi eszem iszom részesei voltunk mi, a történet főszereplői, azaz John, alány és én. Alányról annyit kell tudni, hogy egy nyelvet beszélünk, évek óta ismerem, a barátját is. Csini mint a picsa szkújz máj lengvidzs. Nem mondanám, hogy hét országra szóló barátok vagyunk, de épp most éreztem azt, hogy talán lehet belőle több is mint látszat kedvesség. Részemről a kezdetektől (több mint egy év) bűzlött valami, de ténylegessé pár hónapja vált. Johnnal kavar. Amikor órákra eltűntek a hacacáréról, akkor vált számomra világossá, hogy nem a rettegés és a képzelet űz velem csúfos tréfát, hanem az élet. Amikor vissza osontak, rákérdeztem. Azt mondta csak pofáztak. (én meg tartottam az eget, hogy ránk ne szakadjon.) Igazából semmi közöm hozzá. A párja az ő dolga, Johnnal meg nem vagyunk együtt, tehát semmi okom arra, hogy rosszul érezzem magam. És mégis émelygek. Ez az este volt az, amikor nagyon szükségem volt a széles vigyorra, mert a pofazacskóm feltartotta a könnyeim.

Az utána következőkről annyit, hogy a vicces kedvű élet egymás mellé sodort minket (mármint őt és engem) az éjszaka és reggel nyolcig egy olyan világban voltam, ami nem létezik, talán két havonta egyszer. Ez a pillanat tartalmaz egy talpig felöltözött, homoklebenyes dugást.

Ma egy helyre kényszerültem alánnyal. Nem jo.