Kezdésnek belesuttognám a fületekbe, hogy már vagy tíz perce ülök a gép előtt és még nem írtam semmit, pedig igazán tele van a fejem. Így most elmegyek egy pohár borért és egy cigiért. Mert felnőttnek lenni mégiscsak jó. (A szexet ne is említsük.) Egyébként ennél a ne is említsük résznél eszembe jutott amikor a Nagy Árpi - Pinagyár szókapcsolatot próbáltam visszaadni Bonbonnak aki nem mellesleg brazil. Forróvérű ám inglisszpíker.
Bongesz a hat és feles kisGengszter, nemrég még csak négy és feles kisGengszter volt, azelőtt meg pólyás kis tökcsősz, aki mindig elbőgte magát, ha a kezem ügyébe került én meg attól bőgtem, hogy én vagyok a legszörnyűbb néénnye a kerek erdő közepén. (Közben kiderült, hogy túlságosan hasonlítok az anyura csak mégse és ez zavaró tényezőként hatott.) Szóval a hat és feles Bongeszt életében először hagyták ott egyedül bulizni valahol. Jelentem kalóz volt. NagyTesó mosolyogva, legbelül valószínű könnyezve látta el tanácsokkal és telefonszámmal és fogadni mernék, hogy Yeti támadás esetére is volt egy mentőöve. Megnőtt.
Én még mindig nem.
Szeretnék az az önzetlen három és feles kislány lenni, aki voltam. Szeretnék önzetlen kislány lenni. Rendben rendben, szeretnék önzetlen lenni.
Rajongásom tárgya Róbert volt, kerek fejű, meleg barna szemekkel. Sajnos Róbert az akkori Legjobbam rajongásának tárgya is volt. Hajtépés helyett, szövetséget kötöttünk. Együtt írtunk szerelmes levelet a kisházban. Együtt csengettünk be hozzájuk a szülinapján, nárcisszal a kezünkben és együtt ültünk le az asztalhoz mint hívatlan vendégek, csoki tortát enni és állni a .. a mondjuk ki, szégyent. Visszagondolva pofátlanul futottunk a szekér után ami nem vesz fel, de hát a szerelem már csak ilyen. Soha, egyetlen egyszer nem jutott eszünkbe alá tenni a másiknak. Együtt szerettünk, tisztán, önzetlenül. (Lehet, hogy csak baromi jó gyerek voltam és ez befolyásolja az életem. Mentségemre legyen mondva, megdobáltam a bicikliseket nyers tojással a teraszomról.)
Persze hét évvel később ő epekedett utánam és hagyott cetliket a postaládánkban, én meg jól kikuncogtam. Úton a felnőtté válás felé...
Gyerekperceinket hallották, felnőttes papír zacskóba csomagolva. Felfúj, durrant...
Bongesz a hat és feles kisGengszter, nemrég még csak négy és feles kisGengszter volt, azelőtt meg pólyás kis tökcsősz, aki mindig elbőgte magát, ha a kezem ügyébe került én meg attól bőgtem, hogy én vagyok a legszörnyűbb néénnye a kerek erdő közepén. (Közben kiderült, hogy túlságosan hasonlítok az anyura csak mégse és ez zavaró tényezőként hatott.) Szóval a hat és feles Bongeszt életében először hagyták ott egyedül bulizni valahol. Jelentem kalóz volt. NagyTesó mosolyogva, legbelül valószínű könnyezve látta el tanácsokkal és telefonszámmal és fogadni mernék, hogy Yeti támadás esetére is volt egy mentőöve. Megnőtt.
Én még mindig nem.
Szeretnék az az önzetlen három és feles kislány lenni, aki voltam. Szeretnék önzetlen kislány lenni. Rendben rendben, szeretnék önzetlen lenni.
Rajongásom tárgya Róbert volt, kerek fejű, meleg barna szemekkel. Sajnos Róbert az akkori Legjobbam rajongásának tárgya is volt. Hajtépés helyett, szövetséget kötöttünk. Együtt írtunk szerelmes levelet a kisházban. Együtt csengettünk be hozzájuk a szülinapján, nárcisszal a kezünkben és együtt ültünk le az asztalhoz mint hívatlan vendégek, csoki tortát enni és állni a .. a mondjuk ki, szégyent. Visszagondolva pofátlanul futottunk a szekér után ami nem vesz fel, de hát a szerelem már csak ilyen. Soha, egyetlen egyszer nem jutott eszünkbe alá tenni a másiknak. Együtt szerettünk, tisztán, önzetlenül. (Lehet, hogy csak baromi jó gyerek voltam és ez befolyásolja az életem. Mentségemre legyen mondva, megdobáltam a bicikliseket nyers tojással a teraszomról.)
Persze hét évvel később ő epekedett utánam és hagyott cetliket a postaládánkban, én meg jól kikuncogtam. Úton a felnőtté válás felé...
Gyerekperceinket hallották, felnőttes papír zacskóba csomagolva. Felfúj, durrant...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése